Pisa 2019.03.11.

Hétfő délelőtt villámlátogatást tettem Pisába. Nagyon kevés volt az időm, így sajnos csak felületesen ismerkedtem a várossal. Viszont ennyi idő alatt is láthattam, hogy Pisa jóval több látnivalót tartogat, mint a híres ferde torony, így ez most egy gyors kedvcsináló volt egy következő látogatáshoz.

3 órát Pisában? Miért is ne?! 🙂

Pisa eredetileg benne sem volt a 4 napos tervemben, de egyik nap a vonatokat böngészve rájöttem, hogy 49 perc alatt ott lehetek Firenzéből. 49 perc?!? Sokan Budapesten belül többet utaznak reggelente a munkahelyükre… 😀 Több se kellett, már foglaltam is a vonatjegyet. Tudtam, hogy sok minden nem fog beleférni, de ha már ott vagyok a közelben, legalább a ferde tornyot látni akartam. Direkt jó korán indultam, hogy délutánra már ismét Firenzében lehessek. Reggel 7-kor indult a vonatom, majd hajszál pontosan 7:49-kor megláttam a Pisa Centrale táblát.  Ezt nevezem pontosságnak! A MÁV igazán tanulhatna tőlük 🙂

A vasútállomásról elsőre persze rossz irányban mentem ki, de nem is én lennék, ha az első 2 percben nem tévedek el… 😀

Pózoljunk Keith Haring falfestménnyel 😍

A városnézést egy kevésbé, vagy inkább egyáltalán nem ismert látnivalóval kezdtem. Én is véletlenül bukkantam rá, mikor még otthon nézegettem a térképen, hogy is jutok el a toronyhoz, és mi más néznivaló esik útba. Egyszercsak kiszúrtam a térképen, nem messze a vasútállomástól: „Tuttomondo by Keith Haring”. Majd kiugrottam a bőrömből, hiszen Keith Haring kb 15 éve nagy kedvencem, volt már az ő figuráival díszített naptáram, tollam, zoknim… Jelenleg az ágyam fölött lóg egy Gigi barátnőmtől kapott puzzle és egy általam készített másolat.

“Keith Allen Haring (Reading, 1958. május 4. – New York, 1990. február 16.) amerikai pop-art és graffiti művész és társadalmi aktivista. A születésről, a halálról és a háborúról szóló alkotásai nagy hatással voltak az 1980-as évek New York utcai kultúrájára. Képei a 20. század vizuális nyelveként széles körben elismertté váltak.”
forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Keith_Haring

Ámuldoztam egy sort, hisz ekkora festményét eddig még nem láttam, szelfiztem egyet a fallal, majd elindultam a következő célpont felé.

Útban a torony felé

A turisták többsége a legrövidebb úton a toronyhoz megy, én viszont úgy döntöttem, teszek egy kört a városban. A Piazza Vittorio Emanuele II –től balra fordulva, kimentem a város kevésbé forgalmas részére, hogy útba ejtsek pár térképen látott templomot, tornyot, bástyát… 🙂

Piazza dei Miracoli – ismét valóra vált egy álmom 😍

Egyszer csak odaértem a Porta Santa Mariához, ami előtt kirakodóvásár, a túloldalán pedig a nevéhez hűen csodálatos Piazza dei Miracoli, azaz a Csodák tere fogadott. Itt aztán ismét jött az elérzékenyülés… 🙂 Néha egyszerűen el sem hiszem mekkora mázlista vagyok, hogy ilyen gyönyörű helyeket láthatok. Pár éve még csak képeken csodáltam és most ott álltam előtte 😍
(Emlékszem, mikor kb. 2 éve Párizsban megláttam az Eiffel-tornyot, akkor is az volt az első gondolatom, hogy „Ez igaz? Tényleg itt vagyok? Valaki csípjen meg, mert tuti csak álmodok! ” )

Hatalmas füves területen áll a dóm, a ferde torony, a keresztelőkápolna és a temető, tökéletes kompozíciót alkotva.  Közülük a legnagyobb figyelmet persze a torony gyűjti be magának, kb. 4 méteres elhajlásával rengeteg érdeklődőt vonz.

1990-2001 között felújították, megerősítették a talajt alatta, így most az ígéretek szerint 300 évig stabil marad. 2001 óta újra fel lehet mászni a tetejére is, de én most kihagytam, mert nem volt kedvem lépcsőzni és a 15 perces tolongásért elkért 18 EUR belépőt is sokallottam picit. Talán legközelebb… Viszont lentről jó alaposan megnéztem, majd csatlakoztam a téren fényképezkedő egyre nagyobb tömeghez. Kerestem egy szimpatikus, profin pózoló párocskát és megkértem őket, hogy rólam is csináljanak 1-2 fotót. Elég vicces látvány a sok tornyot támasztó ember a téren, de a világért ki nem hagytam volna, hogy rólam is készüljön ilyen kép. 😍 Amúgy is imádok magamból időnként hülyét csinálni… 😀

Miután kimókáztam magam, egy utolsó pillantással búcsúztam a toronytól, majd elindultam vissza a vasútállomásra.

Folyó-parti kószálás, majd búcsú Pisától

Gyors látogatásom végén még sétáltam egyet az Arno partján a Ponte Solferino és a Ponte Mezzo közötti részen, ahol csodálatos épületek sorakoznak. Az egyik kedvencem a terrakotta díszítésű Palazzo Agostini volt.

Elég gyorsan elszaladt az idő, így a folyó túloldalán lévő  Palazzo Blu-t és a Santa Maria della Spinát most sajnos csak távolról nézhettem meg. Így jártam, picit elszámoltam az időt… 🙁 De megígértem magamnak, hogy ha visszajövök ez a csodás pici templom lesz az első megállóm a városban!

Próbáltam annyira kihasználni ezt a 3 órát amennyire csak lehetett, legközelebb viszont úgy tervezem a programot, hogy egy éjszakát is Pisában tölthessek.😍

Please follow and like us: