Firenze 2019.03.10-12.

Két délután Firenzére nem túl sok, de a lehetőségekhez mérten próbáltam kihasználni az időt, és minél több szép helyet megnézni. Bevallom nem volt szerelem első látásra, össze kellett csiszolódnunk a várossal, de végül már azzal a gondolattal búcsúztam, hogy nemsokára visszatérek 🙂

Megérkeztem… na de hova?!

A reggeli bolognai városnézés után flixbusra pattantam, majd 1 óra 15 perc múlva már Firenzében is voltam. Vagyis valahol Firenze legszélén, mivel a busz a belvárostól elég távol eső Villa Costanzánál tett le. Próbálok mindig mindennek utánanézni, de ez valahogy kimaradt, és kissé meglepődtem. De legalább a többi utas arcán is valamiféle „oké, hogy megérkeztünk, de hol a város?!” kifejezést véltem felfedezni 🙂 Hatalmas sor a jegyautomatánál, majd “csekély” háromnegyed óra múlva végre a belváros felé robogó villamoson ültem. A vasútállomásnál szálltam le, ahonnan a szállásom felé sétálva megnéztem a Santa Maria Novella bazilikát.


Cattedrale di Santa Maria del Fiore – szerelem első látásra

Tovább indulva, pár perc gyaloglás után, az utca végén egyszer csak megláttam a Santa Maria del Fiore dóm, Giotto harangtornya és a Szent János – keresztelőkápolna hármasát. Oké, elég könnyen elérzékenyülő típus vagyok, de itt aztán tényleg könnybe lábadt a szemem… Sok szép templomot láttam már, de ez most olyan igazi „aztamindenit, dehatalmas, hűűűdegyönyörű” érzés volt, hasonló, mint amikor Barcelonában megláttam a Sagrada Familiát. A keresztelőkápolna zöld-fehér márványfalaival elsőre olyan volt, mintha csak odarajzolták volna 😲

A dómot 1294-ben kezdték építeni, viszont tetejéről sokáig hiányzott a jellegzetes kupola. Nagy fejtörést okozott a kor építészeinek a 45 m átmérőjű kupola megtervezése, végül 1420-34 között Filippo Brunelleschi megalkotta kora legnagyobb és legcsodálatosabb kupoláját.
A templom körül kígyózó sorok láttán gyorsan eldőlt, hogy egyelőre csak kívülről nézem meg. Miután körbejártam és minden oldalról megcsodáltam, délután 3 lett, így megkerestem a szállásomat. Tudtam, hogy nagyon közel van, na de azt, hogy az ablakom a dómra nyílik, a legmerészebb álmaimban sem reméltem. /Ráadásul olcsóbban kaptam ezt a szobát mint Bolognában az emeletes ágy tetejét 😂 /

Ingyenes múzeumhét – Randi Dáviddal 😍

Lepakoltam, majd az Galleria dell’ Accademia felé vettem az irányt. Március 5-től 10-ig ingyenes múzeumhét volt Olaszországban és az utolsó napot még épp sikerült elcsípnem. Az Uffizi Képtár és a Pitti-palota tervben sem volt (az időhiány, na meg a többórás sorok miatt), viszont reménykedtem, hogy Michelangelo Dávidjához sikerül ésszerű időn belül bejutnom. És meglepő gyorsasággal 10 perc alatt be is jutottam 🙂 Gyorsan átszaladva 1-2 termen, egyszer csak ott magasodott előttem a képeken már oly sokszor látott szobor. Őszintén szólva nem vártam tőle semmi extrát, úgy gondoltam, hogy láttam már ezerszer képeken, na meg ez is csak egy szobor…. De amikor megláttam ott a terem végében, másodszor is leesett az állam aznap. Az elrendezés, a világítás, minden annyira el van találva, hogy egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem.

Nem jöhet minden össze…

Könnyes búcsút véve Dávidtól folytattam a városnézést. Gondoltam iszom egy kávét a kinézett Leonardo Gelateria & Caffé – ban, de sajnos zárva volt. Na sebaj, irány a Boboli-kert, még épp lesz időm egy gyors sétára. Az ég közben eléggé beborult és Firenze szürkévé, komorrá változott. Az Arno partjára érve a Ponte Vecchio sem a képekről ismert szikrázó, színes arcát mutatta, de azért így is szép volt.

Ezek után a Boboli-kert kapuját több mint másfél órával zárás előtt az orromra csapta egy nem túl kedves bácsi… Na itt volt az a pont, amikor bánatomat egy nehezen megszerzett – hát persze, hogy elfelejtette a pultos, hogy kint ülök és várok… mi jöhet még?! 😲 –  aperol spritz-be fojtva elkezdtem gondolkodni, hogy azon kívül, hogy a Dóm és Dávid elvarázsolt, lehetséges, hogy Firenze nem nekem való?! De hát mindenki ódákat zeng róla, lehetetlen, hogy épp nekem ne tetsszen!!! (SPOILER: Később azért eléggé összebarátkoztunk 🙂 )

Amikor Firenze elkezdett igazán tetszeni

Miután picit pihentem és az aperolom is jobb kedvre derített, elindultam vissza a folyópartra. Időközben elkezdett lemenni a nap és hirtelen egy egészen más Firenze tárult elém. Csodálatos volt, ahogyan a házak és hidak tükröződtek az esti fényekben fürdőző folyón. A Santa Trinita hídról szuper kilátás nyílik Firenze legrégibb és leghíresebb hídjára, a Ponte Vecchióra.

Az oldalára épített kis műhelyekben ötvösök és aranyművesek dolgoznak, a hídon végigsétálva pedig csillogó kirakatok mögött láthatjuk az elkészült műveket. Az aranyékszerek engem cseppet sem érdekelnek, viszont az egyik műhely kis teraszát kiszúrtam magamnak, simán beköltöznék oda 😍

A híd tetején végigfutó Vasari-folyosó, melyet I. Cosimo de Medici építtetett, a Pitti-palotát és a Palazzo Vecchiót köti össze az Uffizin keresztül. Legközelebb remélem lesz lehetőségem belülről is megnézni.

Fotózgatva, bámészkodva jó egy órát eltöltöttem a a folyónál, mire elindultam, már teljesen besötétedett. Elmúlt a nappali szürkeség, s ahogy a hangulatosan kivilágított utcákon és tereken át sétáltam, egyszer csak rájöttem, hogy megnyugodhatok – ugyan nem első látásra, de megszerettem Firenzét 😍
Elidőztem picit a Piazza della Signorián, mely a középkorban a város szíve, főtere volt, s itt zajlottak a város legfontosabb eseményei. A tér szinte egy szabadtéri galéria rengeteg gyönyörű szoborral.

A Palazzo Vecchio bejárata előtt áll egy Dávid-másolat, így annak sem kell teljesen lemondania róla, aki nem jut be az eredetihez. 🙂 Belépve egy csodás kis belső udvar fogadott, ahonnan különleges rálátás nyílik a torony tetejére.

Délutáni napsütéses városnézés

Hétfő délelőtt villámlátogatást tettem Pisába, majd visszaérve végre napos időben folytathattam a firenzei városnézést.
Benéztem a Palazzo Medici Riccardi szobrokkal díszített árkádos udvarába és csodás kis kertjébe, majd nappali fényben is megnéztem a Piazza della Signoriát.

A legszebb kilátóhelyek

A délután fő attrakciója következett, elindultam felfelé a Piazzale Michelangelóhoz, mely a város legismertebb kilátóhelye. Útközben a gyönyörű napsütést haragos felhők váltották fel ismét. Hát ez van… Firenze nem szeret engem… Amint kiteszem a lábam, kisüt a nap, majd visszatérek és ismét beborul. 🙂 De kezdtem hozzászokni, így a kedvemet nem ronthatta el ez sem 😜 A dómtól kb. 2 km-es sétával juthatunk fel a térre, útközben pedig érdemes megnézni a Giardini della Rose-t, ami egy ingyenesen megtekinthető, nyugis kis kert. Jó volt egyet szusszanni az emelkedő után, ráadásul már innen is szuper a kilátás!

Tovább folytatva a lépcsőzést, végre felértem a térre, ahol kellemesen csalódva tapasztaltam, hogy szerencsémre nincs akkora tömeg, mint amire számítottam. Lélegzetelállító kilátás fogadott, a város szinte képeslap-fotóként terült el előttem. Ekkor jöttem rá, hogy a nagy városnézés közben szinte egész nap elfelejtettem enni, így a téren álló italokat és némi ételt is árusító kisbuszból szereztem egy meglehetősen pocsék minőségű pizza szeletet. Ez van, mirelit pizzától Olaszországban se várjunk sokat… 😃

A tértől kicsit feljebb sétálva találjuk a San Miniato al Monte bazilikát, melyet Firenze egyik legszebb templomának tartanak. És tényleg gyönyörű, kívül-belül egyaránt. Nem értem miért, de ide már jóval kevesebb turista jön fel, tényleg csak egy-két ember lézengett.

A templom mellett áll egy harangtorony, valamint a Püspöki Palota és egy műemlék temető. Sosem gondoltam, hogy nekem egy temető valaha tetszeni fog, de ennek minden négyzetmétere külön kis csoda. 😍

Ajjaj… művészet-túladagolás?! 🙂

Városnézésem legvégére hagytam azt a Santa Croce bazilikát, ahova belépve Stendhal elájult, mert képtelen volt feldolgozni a mérhetetlen sok műalkotás látványát. A róla elnevezett Stendhal-szindróma leegyszerűsítve művészettúladagolást jelent, amire valljuk be, Firenzében elég nagy esélyünk lehet 🙂 Nem is kockáztattam, a templomot csak kívülről néztem meg (na jó, csak az időhiány miatt… hisz nem vagyok egy ájulós típus 🙂 )
Az 1966-os árvíz idején hatalmas károkat szenvedett bazilikában található számos világhírű művész és tudós sírhelye: többek között itt találjuk Galileo Galilei , Niccolo Machiavelli, Michelangelo Buonarroti, Gioacchino Rossini sírját. Dante Alighieri jelképes sírja is itt található, a templom előtt pedig egy róla készült szobor áll.

A Ponte alle Gracie hídon átsétálva még csak gyülekeztek a viharfelhők, a Santa Crocéhoz érve viszont szakadni kezdett az eső. Óvatosan csináltam pár képet, próbáltam nem villámhárítót játszani a tér közepén egyedül ácsorogva 🙂 Kapucni fel, majd elfutottam gyorsan a Sit’N’Breakfast -ba, ami egy szuper kis hely, kávézó, könyvesbolt és coworking iroda egyben. Gondoltam itt biztos ki tudják nyomtatni a repjegyemet amíg iszok egy jó kávét. A bácsi nagyon kedves volt, de jó fél óra alatt, többszöri próbálkozásra sikerült csak a nyomtatás – mint később kiderült, teljesen feleslegesen, mivel icipicit homályos lett és a reptéri leolvasó így nem fogadta el 😂

Estére társaságom is lett 🙂

Miután “sikerült” a nyomtatás, rohantam át a Piazza della Santissima Annunziatára, ahova találkozót beszéltünk meg 6-ra Mercivel, az Én & Italy blog szerzőjével. Olaszország imádóként régóta lelkes olvasója vagyok, így nagyon örültem, hogy személyesen is megismerhetem. Nagyot nézett mikor látta, hogy a szokásos, saját gyártású útikönyvembe a blogjáról is bekerült 2-3 oldal 🙂 Sétáltunk a városban és megmutatott pár nem annyira ismert, eldugott „csodahelyet” A Biblioteca delle Oblate tetejéről pont rálátni a dóm kupolájára, amiről szuper naplementés képeket lőttünk. 😍

Az este és a hétvége tökéletes zárásaként pedig beültünk egy jót aperitivózni 🙂

Viszlát Firenze, irány a reptér!

Reggelre nagyon hideg lett, vacogva vártam a buszomat vissza Bolognába. Lett volna még 2-3 órám bemenni a városba, de annyira kikészültek a lábaim a rengeteg sétától és az arra nem igazán alkalmas cipőktől, hogy mozdulni sem bírtam már. Úgy döntöttem inkább felpattanok az Aerobusra, és a reptéren fényképek válogatásával ütöm el az időt. Budapesten az érkezés nem volt zökkenőmentes, meg kellett várnunk a kiérkező rendőröket, mert egy olasz hölgy rágyújtott a wc-ben, és mivel egy kukkot sem beszélt angolul, nem volt épp együttműködő 😂

Csodálatos, mozgalmas, élménydús 4 nap volt ez, és abszolút bejött az egyedül kószálás is 🙂 Tervezem, hogy minél hamarabb visszatérek még és megnézem ami most kimaradt.

Please follow and like us:

2 thoughts on “Firenze 2019.03.10-12.”

  1. ” Szuper” a beszàmoló! Mindig ôrömmel olvasom,ès ajanlom mindenki figyelmèbe!

  2. Kedves István! Köszönöm szépen, és nagyon örülök, hogy tetszik! 🙂 Jó érzés látni a pozitív visszajelzéseket 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.