Bologna 2019.03.09-10.

4 napos tavaszi kiruccanásom első állomása Bologna volt. Az összesen kb. 40 km-t kitevő árkádjainak és vörös épületeinek van valami romantikus bája, ami engem azonnal magával ragadott. Gyönyörű terek, templomok váltják egymást pár méterenként, és az éjszakai kivilágítás is fantasztikus.

Egyedül??? Miért ne?!

Már pár napja szemeztem a bolognai 3 ezer Ft-os repjegyekkel, de senki nem volt, aki elég gyorsan döntött volna, hogy velem tart. Nem akartam ezt is elszalasztani a több hetes töprengéssel, úgyhogy megszületett a döntés: Miért ne mehetnék egyedül?!
Ahogy filózgattam rajta, egyre jobban tetszett az egészben, hogy azt nézek majd meg amit akarok, akkor kelek és fekszek amikor akarok, arra megyek amerre akarok, nem kell csomó kompromisszum.
Úgy gondoltam, hogy egy próbát akkor is megér, ha végül kiderül, hogy nem nekem való ez a dolog. Megvettem hát a jegyeket, és már készült is a programterv a 4 napos utazásra.

Firenze alap volt, Bolognát meg csak megnézem, ha már ott rak le a repülő 🙂 Pisa pedig csak az utolsó pillanatban került be a programba. Többen mondták, hogy Bologna csak egy egyetemi város, nincs ott semmi… stb. Hát ezt itt és most szeretném megcáfolni. Én beleszerettem teljesen! Simán eltöltöttem volna Bolognában még 1-2 napot (pláne ha valakinek társasága is van, szerintem nyugodtan szánjon rá több időt, mint amit ajánlanak)

Megérkezés – avagy hogy jussunk be ingyen és jóllakottan a városba 🙂

Reptérről kiérve a google maps még kissé kómás volt, így gondoltam megkérdezem a szemben ácsorgó 2 helyes olasz taxist, hogy honnan indul a helyi busz a város felé. Kisebb értetlenkedés után, hogy mégis miért azzal akarok menni, mikor helyből indul az Aerobus (hát mert jóval olcsóbb, és 700 m sétába még senki se halt bele 🙂 ), az angolt csak kézzel-lábbal beszélő csávó intett, hogy kövessem, megmutatja. Ezután kiderült, hogy ő úgy gondolta, hogy kocsival eldob a buszmegállóig, majd úgy, hogy inkább bevisz a vasútállomásra. De ha már odáig megyünk akkor előtte hagy hívjon meg egy pizzára, mert épp ebédideje van. Hát nem mondom, volt bennem egy csöpp para, hogy végül hol is kötök ki, de gondoltam csak nem egy taxis fog elrabolni… Az olasznak hitt srácról közben kiderült, hogy marokkói, és mivel 2 szóban kimerült az angoltudása, így google fordítón keresztül társalogtunk 🙂 Kb. fél órával, egy fura beszélgetéssel, egy fél pizzával és egy kávéval később a hostel előtt állva megállapítottam: „A kaland elkezdődött! 🙂 ”

Bolognai ferde tornyok

Miután lecuccoltam a hostelben, azonnal neki is indultam a város felfedezésének. Első utam a bolognai ferde tornyokhoz vezetett. A középkorban Bologna toronyépítési lázban égett. A 12. századi közel 200 toronyból – melyek katonai szerepük mellett státuszszimbólumnak is számítottak – ma már csak kb. 20 áll.

Valahogy így festhetett a város a 12. században
Forrás: Toni Pecoraro/Wikimedia

A 48 méter magas Torre Garisenda ferdébb, mint a pisai torony, emiatt vissza is kellett bontaniuk az eredetileg 60 méteres magasságából. Mellette áll a 97 méter magas Torre Asinelli, melynek tornyába fel lehet ugyan menni, de én most idő hiányában kihagytam a 498 lépcső megmászását 🙂 Érdekesség, hogy a szóbeszéd szerint a New Yorki-i ikertornyok tervezőjét e két torony látványa inspirálta. A tornyok alatti téren sok fiatal gyűlt össze egy kis délutáni fagyizásra, én is lehuppantam közéjük 5 perc pihire, mielőtt elindultam a Santuario di Madonna di San Lucához.

Irány a Santuario di Madonna di San Luca! – laza 10 km-es túra mamuszcsizmában 🙂

Még itthon kinéztem magamnak miket akarok feltétlenül megnézni, saját készítésű kis útikönyvem egyik fő pontja a Santuario di Madonna di San Luca volt. Mikor először olvastam róla, rögtön éreztem, hogy annak ellenére, hogy kevés időm lesz Bolognára, ezt tuti nem hagyom ki.
A templom a város szélén, egy 300 m magas domb tetején áll. A világ leghosszabb fedett útja vezet odáig: A 3,8 km-es út alatt 666 boltív alatt haladunk át.
Először elsétáltam a Porta Saragozzáig, ahonnan a 3,8 km-es árkádsor indul.

Hát nem vagyok egy edzett csaj, de most ráadásul a múlni nem akaró megfázásommal vágtam neki az egész utazásnak. Félúton már a tüdőm kiköptem, a kabát rámsült, de levenni nem mertem, mert úgy éreztem nem kéne még egy tüdőgyulladással is tetézni a bajt 🙂 Leírva nem tűnt annyira vadnak az a belvárostól számított 5 km oda, meg 5 vissza, de nem volt egyszerű… az út egyre emelkedett, rajtam meg persze a hülye mamuszcsizmám volt 🙂 Mindenesetre bármikor újra nekivágnék (talán picit felkészültebben).

A templom gyönyörű, a kilátás pedig csodás a városra, főleg naplementében. Lefelé már egyszerűbb volt a menet, bár kissé elszégyelltem magam, mikor 60-70 éves futók kocogtak el mellettem 😀

Esti fények, pizza, aperol, chianti….

Közben a nap lassan teljesen elbújt, így innentől esti fényekben folytatódott a városnézés.
A Piazza Maggiore közelében rátaláltam az egyetem régi főépületére, mely ma hatalmas könyvtárnak ad otthont. Sajnos az épületben lévő Archiginnasio anatómiai színház zárva volt, így csak a belső udvarra mentem be, ahol gyönyörű boltívek, freskók fogadtak.


Lépten nyomon szebbnél szebb eldugott kis templomokba szaladtam be percekkel még a zárás előtt, majd miután a hangos gyomorkorgásom ráébresztett, hogy az a fél kis pizza bizony nagyon rég volt, gondoltam felkeresem az előre kinézett helyet, az Osteria del Solet. A bár 1465-ben nyitott, azóta Bologna egyik fő esti találkozóhelye. A hely különlegessége, hogy egy italt mellett saját ételünket vihetjük be és fogyaszthatjuk el.
A közeli Simoni-ban nagyon guszta sonkákat és sajtokat vehetünk, de ahogy láttam sokan rendeltek pizzát is. Mire odaértem csurig volt, így máshol kerestem valami ehetőt 🙂 Pár lépésre van a Mercato di Mezzo, egy éjfélig nyitvatartó piac, ahol rengeteg kis étterem, bár várja az arra járókat. Helyet éppen itt sem találtam, de fél sarokkal odébb megcsíptem egy jó kis pizza + aperol spritz + chips kombót 🙂

Ezután még visszatértem az Osteria del Solehoz, ahol addigra az utca sarkáig állt a tömeg, minden kézben apró borospoharakkal. Én is kóstoltam hát gyorsan egy Chiantit 🙂

Egy fél órára beépültem a helyi éjszakába, majd hazafelé menet még eltöltöttem egy kis időt a kivilágított város bűvöletében.

Reggeli gyors városnézés és titok keresés

Mivel egyedül utazóként alapból nehéz jó áron saját szobát megcsípni, ráadásul Bologna ebből a szempontból különösen drágának bizonyult, hostelben foglaltam ágyat egy 4 ágyas női hálóteremben. Laktam már nem egy kollégiumban, albérletben szobatársakkal, finnyás se vagyok, de ez nem lesz a kedvencem… Míg én a levegőt is halkan véve settenkedtem fel az emeletes ágy tetejére, addig a 4-ből 2 vendég senkivel nem törődve hajnali 2-3 körül „kissé” hangosan érkezett meg. Szuperjó alvókám van, viszont amikor egyikőjük már ötödször ment ki wc-re hatalmas ajtócsapkodásokkal, kezdtem kissé morcos lenni.
Reggel korán keltem, az elsők között reggeliztem. Egy finom kávé + cigi mellett sikeresen kiszorultam egy kis udvarra, mert persze a vészkijáraton ki még igen, de be már nem jutottam 🙂

Kisebb ajtópüfölés, majd egy nagyobb kiröhögés után visszajutottam és elindultam Bolognát világosban is felfedezni. A flixbusom 10:45-kor indult Firenzébe, így volt 2,5 órám még. Kedves google maps aznap reggel nem volt épp segítőkész, sehogy sem akart elnavigálni a Basilica di Santo Stefano (Sette Chiese)-hez. Több városban is mutatott ilyen nevű templomot, de Bolognában nem… Mikor azt hittem, végre sikerült, hát nem egy „Le Sette Chiese” nevű étterem előtt kötöttem ki?! 😀 Oké, jó, feladtam. Úgy döntöttem a maradék időben megkeresek inkább Bologna 7 titkából párat.
Az első titkot, a La Piccola Veneziát avagy „kis Velencét” hamar megtaláltam. Van pár hely, ahonnan látni lehet a város alatti csatornahálózatot, ezek közül a Via Piellán található a leghíresebb rész, ahol az utca egyik oldalán szabadon látható az eléggé kiszáradt csatorna, az út túloldaláról viszont csak egy kis ablakon leshetünk be.


Ezután elindultam felfedezni a következő titkot, a 3 nyílvesszőt a Strada Maggiorén álló épület fagerendájában. A szóbeszéd szerint a 14. században 3 tolvaj egy főnemest célzott meg, viszont nyilaik egy meztelen nő látványa miatt célt tévesztettek 🙂 A házat megtaláltam, a gerendák is megvoltak, viszont a nyilakat nem láttam 🙁 Mint utóbb kiderült nem a homlokzat gerendáiban kellett volna keresnem, hanem alulról nézve, a „plafonban”.

A ház alatt egy út vezetett át, melynek túloldalán egy nagy régiségpiac fogadott, és a téren teljesen véletlenül rátaláltam végre a korábban annyira keresett Santo Stefano templomra 🙂 Ez a Jeruzsálem-negyedben található templom igazából 7 templom együttese, melyből mára 4 maradt. Azzal a céllal épült, hogy a város igazán hívő polgárai elkülönülhessenek a saját „Szentföldjükön”.


Tovább sétálva világosban is megcsodáltam a Basilica di San Domenicot, majd a Piazza Maggiorén álló Basilica di San Petroniot.

A San Petronio Bazilikát építése kezdetekor a római Szent Péter Bazilikánál is nagyobbra tervezték, de ez végül nem sikerült, sőt, homlokzatát a mai napig sem fejezték be. A méretére így sem lehet panasz, hisz 25 ezer ember befogadására képes. A templomban található Giovanni da Modena freskója, mely Mohamed prófétát ábrázolja a pokolban, amint démonok gyötrik. Emiatt terroristák 2002-ben és 2006-ban is megpróbálták már felrobbantani, így elég komoly a katonai védelem a templom körül.
A Neptun szökőkútnál (Fontana del Nettuno) még szórakoztam egy kicsit, mire megtaláltam a megfelelő szöget a következő titok megörökítéséhez: Egy bizonyos szögből fotózva úgy látszik Neptunusz hüvelykujja, mintha a szobornak tekintélyes méretű pénisze lenne, amilyennel készítője eleve szerette volna készíteni. Mivel az egyház ezt nem nézte túl jó szemmel, így született ez a jópofa megoldás.


Végül a buszállomás felé sétálva szinte véletlenül botlottam bele még egy titokba, a Via Independenzán lévő feliratokba: panis vita, canabis protectio, vinum laetitia –> “a kenyér élet”, „a kannabisz védelem”, „a bor öröm” 🙂

A folytatásban Pisa és Firenze következik:
Firenze

Please follow and like us: